vasárnap, március 21

elköltöztem.



Feles Lady


itt keress!

akarok

jahmégannyi, hogy akarokakarokakarokakarok még sok ilyenjónapot Mimivel, meg egy Vigyorit plüssből, de ha valaki tud élőt, hát az sem baj, félreteszem a macskaallergiámat!

mamama

juhúúúú, szaporodnak a bejegyzések, egyre több van erre a hónapra is.

Ma voltam Alice in (W)onderland-et nézni, és rájöttem hogy nemtudom mi a különbség a holló és az íróasztal között, és alternatív befejezésnek én megcsináltam volna a filmre, hogy mikor Alice felszáll a hajóra a végén, akkor Kalapos Urat (Johnny Depp) bevágtam volna Jack Sparrow jelmezében Kalapos Úr kalapjában. Hogy az mekkora poén lett volna.. Úgyis a filmben míg Odaországban voltak (nemhiba, végig Odaországot mondtak az ott élők, és nem Csodát!) tehát míg ott voltak, olyan volt mintha Kalapos Úrral lenne "olyan" viszonyban a kicsiAlice.. :D

Aztán voltunk Tecsóban, ahol vettünk Cidert, és mikor kiértünk majláthra, jóalkoholista módjára bármiből sörnyitót csináltunk, felbontottuk mindkét üveget, és megittuk, és ISTENI!!! :D Utána kerestünk kocsmát, de hát itt mind a fenyő, mind a manzárd dugig volt, úgyhogy bementünk városba, beültünk szelárba, és ott is ittunk sört (sopronit) ami a cider után számomra nagyon rossz volt, pedig az a kedvenc söröm. (igen, ennyire finom a cider, ezért icsificsiék rosszul járnak, mert mostantól nem tequila-s sört kell anyunak venni, hanem ír almasört!) :D

A végén rohantunk buszhoz, amiből épp odaérő villamos lett, Mimi várt velem buszt a Zoltánutcánál, ahol megint hódolt a miskolci szenvedélyének (jézus XD ), és jött is a busz amin tömegnyomorvolt. Ott végighallgattam egy emós banda beszélgetését, hogy a Zimi belekötött egy nagyobb kopasz bandába, és milyen szemét kopasz banda volt mert megverték a Zimit, és így őket is, mert nem hagyhatták hogy a Zimit csak úgy verjék, és fetrengjen a földön, de igazából a végére rájtöttek hgoy talán mégis a Zimi a hibás.. :D Mondom én hogy DEgeneráció!

És most itthon, megettem a hugi által sütött mézesmustáros csirke maradékát (istenifinom volt!), és most blog, msn, szellőztetés, alvás..

Szépjóéjt nektek!

szombat, március 20

Roland:

Most alaposan átnézem a határidőnaplómat és az alapján kijelentem hogy jövőhét utáni héten: szerdán szakesten vagyok, csütörtökön meg ha minden igaz házibuli, de igazából csütörtök napközben ráérek bőven, meg szerda napközben is. Úgyhogy majd összetalálkozunk, addig meg még úgyis kommunikálunk blogba! :D

Pusz

jah: senki ne háborodjon fel azon hogy itt beszélem meg, és miért nem veszem fel msnre.. ez így nagyon pazar számomra.. és egyedi, és ötletes, és tetszetős, és még van jósok pozitív jelzőm ha kell... :D

nemvagyok perverz

csakcsupán két pár bilincs van az ágyam mögötti, fejemfölötti fűtéscsőre csatolva. nemvagyok perverz csak anno voltam axe partin. :D ennyi!!

péntek, március 19

ezvan

A mai napra most úgyráírnám hogy LOL, de mivel nem vagyok ennyire kocka, nem teszem meg, úgyhogy csak annyit, hogy jóvolt. Nagyon! :D

Kezdeném inkább a tegnappal, elmentünk koktélozni, és én rendeskedves jókislány módjára hazajöttem utolsó busszal (igazából papírkutya voltam, meg nem volt kedvem a rockyhoz!), és negyedegykor mikor beléptem a lakásba, anyám felült az ágyba megállapította, hogy itthon vagyok, majd visszafeküdt aludni. Erre reggel azzal kelt, hogy mégis mikor jöttem én haza, hajnalban é, merthogy nem hallotta hogy nyitnám reggel az ajtót. Majd mikor közöltem, hogy anyukám láttad hogy éjfélután hazajöttem, sőt még beszéltél is hozzám, illene emlékezni, de végül röhögtünk egy jót, és mondta hogy mintha rémlene neki valami! :D Evvan. Hozzátenném finomak voltak a koktélok!!!

Ma meg megdumáltam Mimimmel, hogy kettőre felmegyek hozzá, bemegyünk avasigimibe, dumálunk előtte-közben-utána keveset, aztán mindenki haza. Nos ebből az lett, hogy evidens módon nem értem fel kettőre hozzá, de még ő sem volt kész a rajzokkal, tehát még befejezte, majd elindultunk az avasra, onnan postára, kólázni, kajálni, vásárolni-vásárolni-vásárolni, majd sörözni! :) Ő 10-re én negyed11-re hazaértem. (merténjókislányvagyok!!!) Most pediglen, itt ülök, beszélek P-vel hogy jövhétévégén jön, és családibanzájn, és én nagyonboldogvagyok, aminek ő örül! ilyenez!

Jah, és Roli: ha nem tudom te mikor érsz rá, nem tudom hozzáigazítani hogy én mikor érek rá, így inkább leírom neked most itt: hétközben vannak lyukasóráim szerda csüt szinte egész nap ráérek, csütörtök este ráérek, és hétvégén is elérhető vagyok. Jövőhéten pénteken keresztelek így nem érek rá, szombaton-vasárnap szintén nemigazán, mert akkor meg családihétvége lesz ha minden jól megy. Kérem kedves válaszod!! :D

Bye mindenkinek!

szerda, március 17

megint egy plasticbitch klip.. nekem tetszik!

kedd, március 16

megint a tavalyi feszültség.. a szakesttel kapcsolatban.. nemörülök.

S.T.A.T.I.K.A.

Itthon maradtam statikázni.. majd megyek be statika gyakra, és utána jövök haza statikázni. Szeretem a statikát. A statika az életem! :)

vasárnap, március 14

márctízen5

vajon ha ma mindenki olasz kokárdát hord, akkor holnap mindenki magyart fog?? kíváncsi leszek!

ez alapján szokták varrni a kokárdákat, tehát ez a helyes:

Ez van varrva, így kéne lennie mindenkinek:
Ezek helyett pedig az emberek 90%-a büszkén viseli a mellkasán ezt a kokárdát! Szép magyarok vagyunk!

péntek, március 12

elszomorít látni a most feltöltött friss három képet iwiwen.. :( nembaj.
holnap pest. vagymivan. azért sokan hiányoznak, deha minden jólmegy holnap találkozok Mimimmel is, meg p-vel is, de jó lenne már látni normális körülmények között is másikp-t, meg még pár embert.

jah.. felkértek.. korsóavatóra.. engem.. hmm.

szerda, március 10

Szeretnék szeretni, szeretnék szeretve lenni.. :(

kedd, március 9

Radnóti

Pillantásodtól nő a fű, kihajt
a száraz ág és tőled piroslik a vér.
Ha meghalsz, meghalok; porainkból
egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél.

Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyű világot
annyira, hogy már néha nem is fáj -, undorodom csak.


Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.


szombat, március 6

mostmár itt is, nem csak iwiwésfészbúkon

Nagyonsok szerettel küldeném az ilyenkor szokásos dalunkat az én egyetlen Mimimnek, és üzenem neki hogy ne aggódjon mert megiszunk egy "boldogszülinapot" italt az egészségere amint végre találkozunk. Tehát: Nagyon Boldog 22. Születésnapot kívánok Babám!! Pom-pom-pomporompom!!! :D


péntek, március 5

ezvan

Gondoltam írok már egy jó kis blog bejegyzést, hiszen olyan régen írtam már hosszabban a napjaimról! :)
Aztán így nem kell egyesével begépelnem mindenkinek hogy mi hogy történt, csak linkelnem! :D Lustaság fél egészség vagymiaszösz! :)

Tehát a napokban annyira sok minden nem történt Velem, kb annyi hogy jártam suliba, meg nem jártam suliba. Nekikezdtünk a szakest szervezésnek. Anya befestette a hajam, ő lilát akart, hát furcsa színű lett. Tegnap szakesten voltam, infóson, furcsa volt. Volt megemlékezés tanárról, meg voltak kocka poénok amiket én annnnyira nem értettem de mivel sokan nevettek rajta, gondolom biztosan jók voltak. Voltak nem kocka poénok is, azok viszont nagyon jók voltak főleg a végén az utánfutós történet! :D Akit érdekel majd elmesélem. Szakesten felfedeztem hogy a sopronisör isteni finom lesz (számomra) ha egybeöntöm swing márkájú szénsavasnaranccsal! :D Tudom, bizarr, de finom. Szakest után kimentünk a koli elé, ahol belefutottam kicsificsibe meg a szobatársába, és hát ők már elég illumináltak voltak, én nem, de azért örültem nekik! :) Fagyoskodtam négyeskoli előtt, meg telefonálgattam, aztán elindultam rockyba, ahol kicsilányka várt meg Dávid. Viszont olyan rohadt fáradt voltam hogy két pulthoz menetelen egy wc-n és két táncon kívül fel sem álltam az asztaltól. Hát ezért megérte elmenni.. persze...

Ma meg.. kelek reggel mert én erősfaszagyerekvagyok aki ha lefekszik háromnegyed ötkor fel tud kelni fél kilenckor, tehát kelek reggel és nekiállok készülődni és akárhogy akartam sem értem be az okmányirodába a megadott időpontra, így hétfőre kaptam még egy időpontot, de ha nem tudom majd leadni a szoctámos papírokat, nagyon hisztis leszek. Viszont voltam DM-ben és vettem jókedvrederítő sminkcuccokat, mint lilakörömlakk, meg szájfény meg márkás szempillaspirál. Mondjuk azzal megjártam, mert nem értettem hgoy miért 450ft csak, de nem foglalkoztam vele, megvettem.. itthon meg látom hogy kék :D ugyhogy van kék szempillaspirálom, amin nem baj mert mindig is szerettem volna! :D

Holnap találkozok Szájfénnyel és JTB-vel, ugyhogy remélem hepí lesz minden. Elviszem a régi levelezős füzeteket és nagyokat röhögünk majd.. de az is lehet hogy helyette inkább engem ölnek meg. Majd kiderül.

Na ennyit tudtam összehozni, csókacsalád. Puszibye

szerda, március 3

Összekaptam anyával és megsértettem és szégyenbe hoztam a saját üzletébe, egy francos hajszín miatt, meg mert négy órát töltöttem el arra várva hogy rosszul vágja le a hajam, és csúnya színt fessen.. azthiszem most egyikünknek sem jó :(

vasárnap, február 28

most írni akartam egy bejegyzést egy másik blogbejegyzésről. de rájöttem hogy minek? nem ér az egész annyit.. Itt a vége, fuss el véle, én nem fogok velük/vele foglalkozni többet... :(

átrendeztük a szobámat.. nekem így jobban tetszik! :)

Hippee ha olvasod, ne haragudj, ne vedd magadra, érted volt az egész h hazamehess! Remélem megérted. És mindentől függetlenül a Firmád vagyok és csak jót akarok!BOLDOG 19. SZÜLETÉSNAPOT LÁNYKÁM! SZERETLEK!

szombat, február 27

Freddy gondolatolvasó, és életmentő egy személyben.. jó szakma, irigylem :D

Más:

Jövőhét szombaton csajozni fogok.. úgyis régen szedtem már fel nőket! :D Igazából ezek régi csajok, de hát akkoris.. nembaj. ezvan! :)

unatkozok.. kéne ma valamit csinálni.. de sehol semmi.. :(

szerda, február 24

ablaklevegő

Az év első ünnepnapja az lesz mikor végialudhatok egy éjszakát először nyitott ablaknál. Istenem de hiányzik a jó fűszeres nyári levegő. Nembaj, ma hajnalban ha felkelek, magamra nyitom az ablakot kicsit alváshoz. Nyami de jó lesz. :)

kedd, február 23

bányászok

Érdemes megnézni: LINK


A záróképsor mikor otthagyják a két bácsit a padon.. nekem az volt a legmeghatóbb.

drcsontotakaroooooknézniiiii.. de nemjönbe a yourvideon.. :(

eszembe jutott a Firmaköszöntő szakestünk.. hmm.. szépemlékek.. P hiányzol már megint.. :)

vasárnap, február 21

rájönni reggel hogy hajnalban farmville-ztem ... megfizethetetlen.. :D

De miért jön be hozzám a városba este 12kor?????? és utána eljön velem ide oda.. és aztmondja a balek hogy olyan furcsán néz rám?? .... és ne gondoljak semmire, és aludjak... lehet azt kéne.. :(

Ha még nem lett volna elég a probléma körben.. megjelent Z.. eddig soha pedig ismerem már egy ideje... a lánykám azt írta:

Ayum sztem ez igaz: Müller Péter könyvéből: Ha azt akarod hogy szeressenek, hagyd hogy ők jöjjenek, taktikának a lényege: erőt mutatni...


ok. erős leszek.. mert nekem jólesz egyszer..

péntek, február 19

Kérdés...

Veletek volt már olyan kedves-nyájas-aranyos olvasóim (kik lehetnek is talán ketten-hárman :D ) hogy nem akartatok lefeküdni aludni, mert úgy éreztétek hogy ez mindenképp csak egy szar éjszaka lehet?? Mert én most kicsit így vagyok vele.. :( hiába vagyok rohadt fáradt, nem megy, nem tudom magam rávenni, hogy lefeküdjek, és csak húzom az időt. Evvan, nincsmittenni...


Ebben a pillanatban két személy jelentkezett be egyszerre msnre hozzám: p, másikp.. az élet csudás

modern idők csudás

megnéztem milyen idő van a városban.. :D http://szinvaterasz.borsodweb.hu/ száááánalmas, hogy már az időjárást is webcamon nézem meg.. nem?? :D nade szeressen már valaki annyira hogy elvisz kotsonyafesztre... :D amúgymeg.. sohatöbbetsangria.. :D

kedd, február 16

azt magyarázza meg nekem valaki, hogy miért jó nekem hogy mindig mindent meg akarok beszélni a problémaforrásaimmal??? olyan mintha élvezném hogy egy mély vérző sebbe belenyúlok ujjal, és jól megforgatom benne magamnak.. hát ennyire mazochista vagyok???? :S Csalódok magamban, hogy nem tudok változni, pedig jó lenne.. és hogy nem tudom elfelejteni.. pedig muszáj lesz... másikp

hétfő, február 15

ma ez a szám tetszett meg a telefonomról utazás közben.. :)

fáj a hasam.. de ne panaszkodjon az az ember, aki képes volt két szendivicskenyérszelet közé berakni egy szelet sonkát és két szelet lapkasajtot, lesütni franciapirítósnak és melegen megenni.. azzal a sajttal biztosan voltak problémák.. fáj a hasam :(

vasárnap, február 14

Ma P-vel valentinoztunk.. :D vagyis hát megdumáltuk h mindketten egyedül valentinnapkor, így csaptunk egy jó nagy "romantikus" délutánt.. igazából semmi nem volt, csak jó volt látni.. hiányzik. hiányzott. és mindig hiányozni fog. ennyi. nemtöbb.

a csütörtököm nagyon nagyon nagyon jó volt, meg egyben nagyon nagyon nagyon rossz is.. nagyot csalódtam egy bizonyos emberben, egy másik meg jó sok töprengésre ad okot. a harmadikat hazavittem, a negyediket meg elvesztettem félúton. :) mindenki ossza be a rá eső részt, és gondolkodjon el rajta!! :D

péntek meg fehérvár, jókvoltak a gyermekek, egyre több hasonló vonást fedezek fel, talán azért van annyi türelmem hozzájuk. :) nincs igazából kedvem leírni milyen volt a szakest, a lényeg hogy jó volt, akit érdekel majd megkérdi.

szombaton aludtam, kb 10-től, délután 5ig, de utána sem voltam valami nagyon aktív.

vasárnap pedig ma van. ma p nap volt. imádom! :D

tömör voltam? nem? igen? ezvan.

"A szerelem mindent pótol, de a szerelmet nem pótolja semmi."
Babits Mihály

.lol.

"A szerelem definiálhatóan amorfizálódott periférikus komplexum, ahol a pszedoindividualisztikus egocentrumban kiváltja a dejóbaszni érzést."

szerda, február 10

mert időm az van :D

*Alapok

Becenév: Szandra, Szandi, neten:feleslady,messala,ayu
Horoszkóp: kos
Kínai horoszkóp: kígyó
Szerencseszámod: 21
Vallás: mindig megkérdezem, és mindig elfelejtem.. fontos a vallás számomra.. :P

*Külső

Magasság: np
Súly: np
Szemszín: szürke
Hajszín: barna
Szemüveg/kontaktlencse: szemüveg
Szeplők: akadnak nyáron
Tetoválás: már megvan a terv
Piercing: szeretnék de hugi aztmondta nem illene hozzám

*Milyen színű a … ?

Fogkeféd: piros-fehér, de leesett a mosógépmögé, és előkéne keríteni
Biciklid: ha jólemlékszem sötétkék
Autód(tok): fehér
A bögre, amiből utoljára ittál: kék, mosolygós apátólkapott bögre
Telefonod: fekete - piros
A toll, amivel utoljára írtál: kék
A körmöd: sötétbordó
A szék, amin ülsz:kék-fekete
Ágyneműd: van itt minden szín, csak kikapkodtam a szekrényből nem néztem hogy összeillő legyen:D
Szőnyeged: laminált padló.. bár volt egy kis szürke szőnyegem, de mivel csak még több takarítást okozott nagyimnak adtam XD

*Személyiség

Jellemezd magad két szóval: pörög-csinál-dumál.. jah ez három.. mondom én hogy dumál.. :D
Alapvetően pesszimista vagy optimista vagy? optimista
Félénk vagy inkább bátrabb? mikor mit hoz a helyzet, de inkább bátor
Lenézel másokat? sajnos néha előfordul

*Szerelem

Hiszel a szerelemben? igen
Létezik “szerelem első látásra”? jah.. bradpittbe is beleszerettem.. am komolyan? már nem vagyok benne biztos...
Most szerelmes vagy? nem :(
Első csók? hajjaj mikor volt már, és kivel, és hol.. hajjajaj.. :D
Jelenleg szabad vagy? igen
Visszautasítottál valaha valakit? hihetetlen, de volt rá példa
Téged visszautasítottak már? én még nem mentem oda senkihez, hogy nalégyszijárjunkmááááár!! :D
Félénk vagy, ha randizásra kerül a sor? Inkább csak néha lusta vagyok hozzá.. szarvagyok na.. :D

*Előfordult valaha, hogy …

Aludtál a szabadban? sátorozni voltam már párszor, de már Melindával ki akarjuk próbálni a nyáron padon alvást! :D vagy fűben, vagy valami.. a lényeg hogy csillagos ég.. jah nem, aludtam szabadban, egy naaaagggyonfárasztó rocky után.. hajnal kettőtől-négyig.. december közepén, fagyban, padon, jóismerős ölében. :D Vivát ME! :D
Voltál már szerelmes? igen
Csókolóztál haverral? húúú.. igen.. *jégkocka-rendszeresprogram*
Ittál alkoholt? mondom Feles Lady.. szted miért kaptam?? :D
Nyomtál már rágót a pad aljára? voltmár rá példa, igaz régen..
Vezettél autót? kicsikoromban apaölében.. most nem mernék.. humánus vagyok :D
Elejtetted a mobilodat? sajnos.. pedig erre most nagyon vigyázok.. mégiscsak drága volt..
Találkoztál valakivel, akit neten ismertél meg? Mármint a találkozás pillanatában? volt már olyan..
Voltál Disneylandben? Egyszer eljutok.. meg kell néznem Plutót :D
Voltál chat-oldalon? mikor unatkozok, mindig felnézek a perverzekhez, és röhögök nagyokat! :D
Vágtad már saját magad a hajad? jahm.. bár inkább anyára bízom
Tettél olyat, amit megbántál? P megtanította.. minden ami megtörtént értelme van, és azért történt meg hogy alakítsa a sorsunk.. tehát ha megbánom is, akkoris szükség volt arra hogy megtörténjen!! :D
Lógtál suliból? Rockwellben, ottvan a nagy élet.. :D
Bungee-jumpingoltál már? Egyszer ehhez is elég bátor leszek!! :D
Ütöttél már meg valakit? szivességből egy lánynak a kezét.. én azthittem nem erősen.. erre eltört a karja.. de tényleg!! :D
Puskáztál már? Egyetem? Egyetem!!!
Voltál már letartóztatva? Nem is akarok!
Törtél már be más házába? NEM!
Voltál már temetésen? :(igen
Használtál már öngyújtót? Hümm.. :D
Voltál már színpadon? azthiszem igen.. :D
Füveztél? hüm.. nem.. nemhinném hogy annak lehetne mondani..
Gyűjtesz képregényeket? Nemszokásom.
Nézed a híradót? Ha bosszús akarok lenni.. akkor igen.
Ötnél több rap-albumod van? Van.. Ismerősöké, meg Sub Bass albumok
Van iPodod vagy mp3 lejátszód? Van, de már nem használom.. Nokia,énígyszeretlek! :D
Szereted a Disney filmeket? Nemrég láttam a Csipkerózsikát.. szeretem őket!!
A “lol” kifejezést élő beszédben is használod? Nem, de ismerek aki igen! :D
Dohányzol? ÉÉÉÉÉééééééénnnn???? :D SOOHHAA!
Hetente eszel gyorskaját? nem
Voltál külföldön? voltam
Szereted a videó-játékokat? a régi nintendonkat szerettem, a wii-t szeretem, ps-t is próbáltam már, de nekünknincs.. :(
Volt, hogy megnyomkodtad a lift összes gombját egyszerre? még nem
Volt, hogy megittál egy egész doboz tejet egy óra alatt? Kevesebb mint egy óra!
Ültél repülőn? Nem, de sztem nyáron fogok! :D

*Múlt

Legrégebbi emlék: állok a rácsoságyba, és nézek kifele.. :)
Valami, amit jó lenne elfelejteni: Akadnak hibák az életemben
Mit csináltál 2000 szilveszterén, az ezredfordulón? Az 10 éve volt.. én akkor voltam 10 éves.. azthiszem unokahugommal szilvesztereztem, és nagyon menőnek éreztük magunkat!! :D
Mit csináltál, mikor a szeptember 11-i támadásokat meghallottad?Elszörnyedtem :(

*Jelen

Hogy érzed magad? köhögök, és türelmetlenül várom a holnapi nedvesestet, a pénteki fehérvári szakestet, a szombati mimizést.. jó napoknak nézek elébe!! :D
Mit viselsz? farmer-pulcsi.. nemrég jöttem haza a fenyőből.. :D
Mire gondolsz? Az jutott az eszembe, hogy P vajon merre tart, merthogy mondta hogy megy bulizni, és persze ezért nem tudtam ma vele beszélni, mert én fenyőztem, mikor ő felkelt és fennvolt, aztán meg mikor én fenn vagyok msnen, akkor ő meg már középsulislányokfejét csavargatja valahol:D
Mik a terveid mára? megnézem lesz e valami értelmes a tv-ben a port.hun, ha nem akkor végignézem a X Japan - Last Live koncertet..
Most hol vagy? Lakás-Szoba-Asztalelőtt-Széken

*Mikor …

… kezdtél iskolába járni? jézusom.. már 15. éve járok oda.. 1995 szeptemberében.. ok még nem teljes 15 éve.. :D
… találkoztál először a legjobb barátoddal? 2001 és 2003, eddig ketten vannak.
… mentél utoljára vásárolni? nememlékszem.. nemjárokvásárolni
… vettél utoljára új nadrágot? december közepe
… gyújtottál utoljára gyertyát? december vége
… voltál utoljára suliban? ma

*Filmek

Rendezés vagy producerkedés? rendezés
Gondoltál valaha arra, hogy a filmbizniszben dolgozz? nem
Milyen szerepben tudnád elképzelni magad egy filmben? semmilyenben
Melyik a legkevésbé ijesztő horror, amit valaha láttál? huh, hát félős vagyok, talán a fűrésztől nagyon féltem
Milyen műfajú lenne a saját filmed? vidám

*Zene

Melyik bandákat tudnád ÖRÖKKÉ hallgatni? örökké?? egyiket sem.. de X-Japan, SSh, Laruku, Gackt, stb már elégrégóta palettán van nálam
Mit hallgatsz most? Gramofon díjátadón nyikorog auth csilla
Milyen bandát hallgattál öt évvel ezelőtt? Laruku, SSh, Xjapan, Gackt, stb
Négy-öt éve milyen volt a zenei ízlésed? Nem sokban különbözött mint most..
Melyik énekeséhez hasonló hangot szeretnél? Hyde, Gackt
Melyik filmnek van a legjobb zenéje? Nem rajongok a filmzenékért, de a Song of the South, meg a disney-s filmeknek jók vannak, meg még néhány modern filmnek is. Jah, és MoonChild (gackt-hyde)

*Álmok és rémálmok

Gyakran vannak rémálmaid? nemigazán.. eldöntöttem hogy nemfélek ilyenektől, azóta nem gyakran álmodok rosszat!
Általában miről álmodsz? hümm.. amire vágyok, akire vágyok, meg néha soksok képtelen dologról
Miről álmodtál legutóbb?nememlékszem
Mi volt a legutóbbi rémálmod? nememlékszem
Mi volt a legérdekesebb álmod? Huh, nagyon poén volt, de egyszerűen nem jut eszembe.. most egyik álmom sem, amire itt kíváncsiak.. :D
Volt olyan álmod, ami valóra vált? volt.. ohlalaaaaa.. P

*Suli

Suliba jársz? igen:D
Ha igen, hová? NME
Hányadikos vagy? harmadév
Milyen osztályba jársz? itt már nincsenek osztályok, hála az égnek!
Kedvenc tantárgy? minden éven más.. de amit még tanulnék szívesen az a Matematika, meg most érdekel az a Környezetvédelem.
Hány órád volt ma? páros hét van így csak három
Mik voltak ezek? tüzeléstechnika, tüzeléstechnika, tüzeléstechnika
Kijössz az osztálytársaiddal? a csoptársakkal nagyábból igen, főleg akik a csoptársak közül a barátaim!
Kaptál ma jegyet? nem is fogok még kb májusig
Kedvenc tanárod? Tolvaj, Raisznéni, Kalácshajúnéni, LukácsZsolti

*Sport

Kedvenc sportod? úszni és táncolni szeretek
Sportolsz valamit? nem
Ha igen, mióta?
Ha igen, milyen gyakran?

*Mi az első dolog ami eszedbe jut…

Láncfûrész – horrorfilm
Iskola – holnap háromtólötig
Tehenek - tej-tejföl
Egerek – cukiiii

*Az elmúlt 3 napban …

Beszéltél telefonon? Igen.
Voltál moziban? nem
Sírtál? nem, de ma délelőtt folyt a könny a szememből magától!
Cigiztél? jepp
Megittál egy üveg vizet? nem
Olvastál könyvet/újságot? Igen.
Néztél tévét? igen
Zuhanyoztál? Persze! :D
Fényképeztél? Igen
Hallgattál zenét? Igen
Mondtad valakinek, hogy szeretlek? remélem (P)
Mondtad már valakinek, hogy utálod? Most akkor bármikor, vagy az utóbbi három napban? nemhinném am

*Kedvenc

Kedvenc szín: jelenleg lila
Kedvenc évszak: nyár
Kedvenc hónap: július-augusztus
Kedvenc nap: csütörtök
Kedvenc napszakod? este
Kedvenc illat: passion dance
Kedvenc ruhadarab: :Dkhm...
Kedvenc hangszer: basszgitár
Kedvenc horrorfilm: nincs
Kedvenc vígjáték: oscar jut elsőre eszembe, de tudnám még sorolni! :D
Kedvenc elmélkedős film: Fight Club
Kedvenc mese: Shrek, Micimackó, Disney-s...
Kedvenc mesehős: :D heh.. nemtom Szundi mondjuk
Kedvenc sorozatod: akad: Skins, GilmoreGirls, GossipGirl, Everwood, KyleXY, Gyilkoselmék, CSI-k, ésatöbbi.
Kedvenc reklámod: jean, vigyen a reptérre.. de uram az én nevem péter... :D
Kedvenc zenéd: sok van.
Kedvenc tárgyad: nokia,énígyszeretlek
Kedvenc része a szobádnak: ágyasztaltévé.. nomeglaptop
Kedvenc része a házadnak: szobám
Kedvenc újságod/magazinod: nemigazán olvasok újságokat
Kedvenc autómárka: nemtudom.. talán merci
Kedvenc lánynév: alexandra.. hehe
Kedvenc fiúnév: most nagyon tetszik a Tamás.. viszont a Péter is eléggé előkelő helyen van.. valamiért:D

*Válassz

Szemüveg vagy kontaktlencse? szemcsi
Film vagy mese? is-is
Könyv vagy újság? könyv mindenekfelett
Kakaó vagy kávé? Káááávééé
MSN vagy skype? emesen
IWIW vagy myVIP? wiw
Sport vagy lustulás? lusti
Futás vagy biciklizés? bicikli
Fehér vagy fekete? is-is
Tél vagy nyár? télen nyár, nyáron tél
Hideg vagy meleg? meleg
Víz vagy homok? víz
Rendőr vagy tűzoltó? is-is
Labda vagy lufi? luftballon
Hajó vagy repülő? repülő
Angyal vagy ördög? angyali ördög, vagy ördögi angyal
Sírás vagy nevetés? sírva nevetni
Egyedüllét vagy társaság? társaság
Nokia vagy Sony Ericsson? mindkettő kedvenc, és nem okozott csalódást
Ceruza vagy toll? toll, ceruza, toll.. ceruza.. nemtom.. :D
Zuhanyzó vagy fürdőkád? zuhany
Gyorsbüfé vagy étterem? étterem
Szénsavas vagy szénsavmentes? savas
Busz vagy vonat? jonat
Szemceruza vagy szájfény? ceruza
Motor vagy autó? autó
Foci vagy röpi? egyiksem
Páros szám vagy páratlan? prim
Orbit vagy Winterfresh? Orbit.

*Egyéb

Hány éves leszel 5 év múlva? naneeem, gondolni sem akarok rá.. (25)
Szerinted akkor házas leszel? nemtudom
Melyik filmet láttad utoljára? Fight Club
Kit tárcsáztál utoljára? P-m
Ki hívott téged utoljára? P-m
Kitől kaptál utoljára smst? P-től
Jobban szeretsz smst írni, vagy telefonálni? telefon.. gyorsabb, lényegretörőbb
Van háziállatod? nincs
Mit csináltál tegnap éjfélkor? net
Hova mentél utoljára? fenyő
Mit szeretsz a télben? hóóóóó
Mit szeretsz a nyárban? tópart, szabadság
Mit szeretsz a tavaszban? azt hogy minden pillanatban változik valami, történik valami
Mit szeretsz az őszben? hogy mikor már nagyon unatkozok, kezdődik a suli
Társaságkedvelő ember vagy? ajjaj.. igen..
Melyik a kedvenc éttermed? Tokio étterem
Melyik a kedvenc kávézód? rocky, cortez, korzó
Mit ettél utoljára? raffaello
Melyik a kedvenc desszerted? sacher szelet
Melyik a kedvenc levesed? tárkonyos-tejfölös csirkemellhusis finomság
Szereted a kávét? intravénásan! :D
Naponta mennyi vizet iszol? nemigazán iszok vizet
Mit iszol reggelente? tea-kávé
Hason fekve alszol? igen
Fel tudod tölteni benzinnel a kocsitokat? nem
Szereted a Snoopy-t? nem
Tudsz pókerezni? félig
Jártál valaha Kanadában? nem, de vágyok
Ismersz valakit, akinek ugyanakkor van a szülinapja, mint neked? igen.. az egyik a fiam, aki egy évvel idősebb mint én:D
Szeretnél gyerekeket? hát volt már ebből nézeteltérés, de igazából nem.. nincs rajta off gomb:D
Beszélsz idegen nyelveket? angol..
Voltál valaha kórházban? igen
Tenger vagy medence? a tengert kipróbálnám végre, medence nem.. tópart..
Gyakran hordasz ékszereket? 7 gyűrű, két karlánc, négy fülbevaló :D
Melyik a kedvenc tévéműsorod? az előbbiekben felsorolt sorozatok
Ki a legviccesebb ember, akit ismersz? Mátéééééé :D Mimiiiii :D megvanmég
Plüssállatokkal alszol? nagyfülessel
Milyen a mobilod csengőhangja? Üllői Úti Fuck - Esküvő
Megvannak még a gyerekkori ruháid? Nagyimnál biztosan
Milyen színű a fal a szobádban? fehér.. szidtak is anyáék rendesen a hülye választás miatt.. de én élvezem! :D
Alvás közben be van zárva a szobád ajtaja? csakis
Sokat flörtölsz? nemtudom.. jézusom.. nemtudom.. valaki majd tájékoztasson ha aztcsinálom :D
Olvasol napilapokat? nemigazán
Nézel valamilyen szappanoperát? aztatnem nembírom a nyávogást és a műgondokat
Ha lenne rá lehetőséged, úsznál delfinekkel? igen *.*
Melyik a kedvenc szendvicsed? amit mimivel találtunk fel tiszafüreden.. zsemle, vaj, parizel reeeengeteg tzatzikivel :D
Van olyan ember, akire stílusikonként tekintesz? nemigazán
Melyik a kedvenc bőrszíned? a lila
Milyen színű cuccokat szeretsz viselni? amit hirtelen kiveszek a szekrényből. azt szeretem:D
Mit szeretsz magadban a legjobban? haj, szem, khmm mell:D
Milyen színű a szemhéjfestéked? jelenleg szürke, de épp amilyen hangulatom van
Milyen színű a szempillaspirálod? fekete aranyszínű csillámokkal, amiket azután fedeztem fel benne miután már kifizettem:D
Milyen hosszú a hajad? vállam alá ér, elől meg az orromig kb.. nehéz elmondani.. meg úgyis mindig változik
Melyik családtagodat szereted legjobban? nemszeretek sorrendet állítani ilyenben
Mennyi ideig tollászkodsz a fürdőszobában? zuhany 3-8 perc
Otthon meztelenül járkálsz? nem
Van, hogy körbetáncolod a hálószobádat egy szál fehérneműben? voltam már olyan mérten boldog.
Mi idegesít leginkább a fiúkban? mikor a reggeli dolgaikat ecsetelik (ejh,mekkorát szartam reggel, stb) és még van pár, de nem tudom megfogalmazni XD
Szereted a szakállas/borostás pasikat? borosta.. borosta.. nem szúr ha a megfelelő oldalán él az ember.. P... :D
Mi a fontos számodra egy kapcsolatban? összetartozás, szabadság, féltés, őszinteség. SZERETET.
A külső számít? számít, de nem a legfontosabb
Szeretnél piercinget a köldöködbe? nem
Tartod a kapcsolatot azokkal a társaiddal, akik elmentek az osztályból? én is elmentem az osztályból
Milyen hangerőn nyomatod a szobádban a zenét? optimális
Milyen színűek a függönyeid? narancs
Hol szoktál vásárolni? ahol épp szükséges
Most mire gondolsz? hogy megyek a kakukkfű cseppemért.. meg hogy holnap legyek erős és ne a MADbe kössek ki.. :D
Gyakran beszélgetsz a szüleiddel? anyával naponta, apával sajnos nem :(
Szereted a gyerekeket? mondtam már.. nincs rajtuk OFF gomb.. :D
Milyen alkoholt ittál utoljára? oberster körte.. jah nem.. kozel.. :D
Félsz az elkötelezettségtől? néha

kedd, február 9

kevés ennél meghatóbb videó van a számomra.. gyönyörű, már annak aki ismeri a történetüket..

azon gondolkodtam hogy idén lesz e nekem Valentinom.. tudom hogy nemrég azt mondtam Zulunak hogy örülök hogy idén nincs vele dolgom, de attól még kíváncsi vagyok.. :)

hétfő, február 8

.reggel

hajszárítás közben kapott el egy emlék... Augusztus, Zsoltiéknál a fillagória elött... Én ülök a padon, Ő fekszik, feje az ölemben és simogatom a fejét, beletúrok a hajába... hol van az a régi nyár?

vasárnap, február 7

"Szeretlek. Megafrázis. De gyönyörű."

Vavyan Fable - Kyra Eleison

msn

.ιl lιl lι. ƒξℓξ§ ℓαδע .ιl lιl lι. üzenete (14:56):
*tudom
*de ilynekor a hideg februárban olyan messze van az egész:D
Dipl.Ing. K P üzenete (14:56):
*:D
*most kezdődik
*a fele időszak túlvan
*most már közeledik nagyon
*mondjuk izé
*sdn, aztán egyből balekhét?:D
*az kemény?
*:D
.ιl lιl lι. ƒξℓξ§ ℓαδע .ιl lιl lι. üzenete (14:56):
*jah az úgy megvan, hogy dn 19-20-21... b7 miskolcon meg 21szervezőibuli-22-23-24-25 b7?? :D
*áááh
*:D
.ιl lιl lι. ƒξℓξ§ ℓαδע .ιl lιl lι. üzenete (14:57):
*ilyenez ha egyszerre gondolkodik az ember.. :D

szombat, február 6

jess

jó, ha chuck bass nem jön össze megelégszem egy jess mariano-val is.. :) csak legyen egy ilyen.. :)

idegesítő h megint ggs-t nézek.. :)

„Hajdan, midőn az Isten megteremtette a Földet; megcsinálta a hegyeket, vizeket, erdőket, állatokat és más értelmes dolgokat, belenézett a tükörbe, s azt mondta magának: na jó, kreálok egy ilyen figurát, mint ez itt, elvégre játszani, kockáztatni is kell. S lőn. Amikor azonban látta, hogy a teremtmény tökéletesen életképtelen, elkeseredett. Bánatában csak ült a tévé előtt, rágcsálta a snacket, sós mogyorót, nyomkodta a távkapcsolót, harapta a sört, s nézegette a lyukas zokniból kibámészkodó lábujját. Végül elszánta magát. Nagy sóhajjal azt mondá: akkor most csinálok valami szépet. És megalkotá a nőt.”

péntek, február 5

kedves-kedves-helyzet

szituáció a következő...

Dipl. Ing. K P személyes üzenete: 35 napja alkohol nélkül...

reakcióm minden köszönés nélkül:

.ιl lιl lι. ƒξℓξ§ ℓαδע .ιl lιl lι. üzenete (17:11):
*hazudós:D
Dipl.Ing. K P üzenete (17:11):
*jó


Dipl. Ing. K P megváltoztatta a személyes üzenetét: 35 napja IVÁS nélkül...


.ιl lιl lι. ƒξℓξ§ ℓαδע .ιl lιl lι. üzenete (17:11):
*:D
Dipl.Ing. K P üzenete (17:12):
*tessék
.ιl lιl lι. ƒξℓξ§ ℓαδע .ιl lιl lι. üzenete (17:12):
*azért imádom hogy érted mire gondolok rögtön:D
*(K)

szerda, február 3

hát ez félelmetes.. beírtam a nevem a keresőbe, és rengeteg helyen kidobott engem, ahova nem is regisztráltam.. a twitter magyar megfelelője a csirip, meg a yamm, és én azon is fennvagyok.. pedig nem is akartam.. most kicsit olyan kedvem van hogy leszedem magam twitterről, vagy esetleg, a nevemet változtatom meg rajta.. idegesít valamiért.. :(

kedd, február 2

még hogy nem totálszörnyűek a hétfők.. na jövőhéttől nekem biztosan az lesz!

oh míly csodás órarendem van.. csak hogy érezzétek a hétfő fedőnevű problémát ezért leírom nektek

8-11:Erőművek
8-12:Automatika
8-10:Géprajz
10-12:Statika
11-12:Szénhidrogén termelés alapjai
12-14:Belsőégésű motorok
14-16:Szervezéstan
16-18:Statika

Ezekután bármi egyszerűnek tűnik.. az összes többi nap csak láblógatás mert semmi nem ütközik.. :) kedden 8-15ig vagyok, szerdán 10-13ig és 16-18ig... csütörtök 10-17ig és pénteken eddig olyan órám van 11-13ig amit nem tudok felvenni.. tehát hepí. :D

"A művészet ott kezdődik csak, ahol az utánzás véget ér."

Oscar Wilde

Boldog 38. Születésnapot te vénember Tonomura Hisashi!!! :D

hétfő, február 1

kész a foltom... :D most már mindenkinek van :)

vasárnap, január 31

már félig kész van... :D a felirat... lesz végre közös folt.. :)

:)

/// Feles Lady /// üzenete (16:48):
*most nem emlékszem pontosan, de pl mikor először mentünk fehérvárra, akkor nekem hiába jött a barátom, a Firmám kapta a kedvezményt.. vagy nem?? :D
Dipl.Ing. K P üzenete (16:50):
*igen
*csak Zulu nem Te vagy
*Melinda nem Laci
*és Te nem Én:D
Dipl.Ing. K P üzenete (16:51):
*de amúgy az esemény stimmel:D
/// Feles Lady /// üzenete (16:51):
*:D
*én nem lehetek olyan fontos a balekomnak, hogy a párjával szemben is tartsa az ígéretét, nem úgy mint nekem te voltál:D

unalom

itt ülök nagy unalomban, és azon gondolkodok, hogy mit kéne csinálni.. eszembe jutott hogy talán az előző félévi jegyzeteimet elrakhatnám az ágyamba, azokat a jegyzeteket amikre tavalyról szükségem lehet elő kéne szedni, és úgy egy az egybe rendet kéne csinálni a fiókjaimban.. de ehhez lusta vagyok :D aztán az is eszembe jutott hogy de jó lenne átrendezni a szobámat, de mivel az még több pakolással járna, mint a fiókrendberakás, így azt is inkább talonba raktam, mert mint már írtam lusta vagyok.. tehát inkább unatkozok tovább... :)

est

túl egy nagy havazáson, és egy félig jó estén (merthogy én optimista vagyok, és így nem félig szar) tehát egy túl rajta, és itthon álmosan gépelek még egy blogot, mert olyan régen írtam már...

ma találkoztam két olyan emberrel is, akiknek olvasom a blogját, úgy hogy véletlenül akadtam a blogjukra, és most pedig tök véletlenül egy társaságba keveredtünk. nem mondtam nekik hogy áááh, tudom én kivagy, mert már olvastam a blogodat, vagy már jó ideje olvasom a blogodat. és annyit, hogy blog alapján az egyikkel szívesen megismerkedtem volna, de most hogy már láttam, és hallottam, így már annyira nem jó... így már kicsit túl tömény. nos mindegy, így is fogom még olvasni, tehát ez semmi rosszat nem jelent, épp csak gondoltam elmesélem

hát jó éjt emberkék! :)

szombat, január 30

egy kedvenc régről...

szerda, január 27

harrypotterfanatizmus

Na az mit ad, mikor nézem a Csipkerózsikát, és van benne a rész hogy a jó boszorkányok (ergo:tündérek) mondják hogy siessünk gyorsan a kunyhóhoz... nekem meg megfordul a fejemben.. dehát ezek nem tudnak dehoppanálni??? :D

új órarendet akarok, mert tudni akarom hova vegyem fel a tárgyakat, és milyen napjaim lesznek két hét múlva.. mostazonnaldemárisakarom!! :D

egy jó tanács az életre

Snickers-t soha ne tegyél hűtőbe... :)

kedd, január 26

mondtam hogy még jövök...

Dipl.Ing. K P üzenete (21:06):
*bazz
*mert TE vagy az:D
*értsd jól, kicsit átvetted a helyemet:D

.heh.

Na mire idáig eljutottam, elfelejtettem mit akartam írni.. így csak néhány infót, és gondolatot tudok megosztani, ami most hirtelenjében az eszembe jut.. Ilyen pl. az is hogy kiderült, hogy a következő félévben 12 tantárgyat, azaz 42 kreditet tudok felvenni.. és ebből csak 2 CV-s tárgyam lesz. No nem mondom hogy fel fogom venni mind a 12-t, de ennyit lehetne jelenleg.. Én már nem is bocsátkozok olyan számolásokba, minthogy hány év csúszással végzek, és a többi. Jó itt lenni az egyetemen, szeretem, no hát ki is használom! :)

Erősen gondolkodtam ma azon is, hogy végre lehet meg kéne írni a levelet SzFV-ra, hogy tudják hányan megyünk, de még mindig halogatom ha még lehet, de erről azért még értekezek P-vel. Aztán még ehhez hozzátartozik az, hogy az a nagy lelkesedésem elmúlt, hogy menjünk, meg jó lesz.. Nem tudom miért. Egyszerűen csak megfordult tegnap a fejemben este, hogy nem is olyan jó dolog hogy megyek, meg hogy minek fárasztom magam ezzel, és hogy nem is hinném hogy szeretnek engem ott, meg max csak elviselnek, mert már mennyit beégtem előttük. De akkor meg eszembe jutott, hogy például pont Királyfi előtt is beégtem már bőven, mikor augusztusban azon a közös rendezvényen voltunk, és mégis, mikor szeptemberben elmentünk a Cimboráló szakestre, és ott felszólaltam, utána azt mondta P-nek, hogy Úgy látom kineveltél azért te is valakit! Tehát akkor mégsem tehettem olyan rossz benyomást senkire, ha ilyen véleménnyel van rólam. Meg utána is beszéltünk és semmi rossz nem volt. Remélem ez a többi delikvensre is vonatkozik. Mondjuk már nem mondanám vissza az adott szavam, mindenképp elmegyünk, csak ugye az kérdéses a lelkesedésem mennyi lesz. :) De addigra feltornázom vissza. Amúgyis, menni kell, mert Freddy-bácsi aufját én viszem, meg természetesen az is fontos hogy ott lesz P is, és már iszonyatosan hiányzik. Meg azért no.. csak szakest lesz! :)

Aztánmégannyit így hozzáfűznék hogy ha valaki tud nekem abban segíteni hogy a laposszíj szélességének a méretezését hogy kell megállapítani, meg a jelöléseknek mi a mértékegységük, és a jelentésük, hát azt nagyon megköszönném.. :) Igen, gépelemek vizsga holnapután. :)

Nos pusz, sztem még jelentkezem, de nem biztos. :)

hétfő, január 25

majdnem mint az unicumos pulyka.. csak ez pálinkás pulyka



az én unipulykám ez volt

vasárnap, január 24

kicsilány

mely tetteimmel és mondataimmal érem el azt, hogy jónéhány pasi kislánynak, kicsilánynak, lánykának, butuskilánynak, stb szólít??? Miért? Nemmintha nem esne jól, merthogy jólesik, meg tetszik, meg szeretem, meg jóérzés, de becsületszó hogy nem állítok oda hozzájuk, hogy tessék engem így szólítani mert ezt szeretem.. ezt mindig maguktól kreálják.. :) Dehogy miért?? Megfejtéseket kommentben várok! :D

Ui.: Mindenbizonnyal am azért szeretem ezt a megszólítást mert az apukám mindig ígyhívott kiskoromban, meg néha még most is, hogy kicsilány, vagy kismanó, vagy manó. :) De ezt sem tudhatják azok az emberek akik így szólítanak, maguktól, nem az én bíztatásomra.. :D

az előző magyarázata

/ / / Feles Lady / / / üzenete (19:15):
*Peti, igaz szivedre mond meg... én igényeltem hogy megnehezítsd a dolgomat? vagy bánts? vagy összekavarj bennem bármit is????? kértem-akartam-vágytamrá?
Dipl.Ing. K P üzenete (19:17):
*Szandi....ha ennyire nem vágytál volna rá, miért találkoztunk kb minden nap??? miért dumáltunk/dumálunk annyit msn-en???

nem azt mondom, hogy CSAK miattad van, mert az egyértelműen nem igaz.. nyilván én is tehetek róla.. de lány vagy, többet kellett nekem is bizonyítanod.. és a bizonyítási vágy benned megvolt.. ennyi...

bizonyításivágy

tanítanom kellene hogy az ember hogy vesszen össze a legkedvesebb, legtiszteltebb, és számára legfontosabb Firmájával.. úgy hogy elkezdtek arról beszélni, hogy punnyadnak.. és odáig jutottak, hogy ... hogy... mindegy...

nemjó

reggel arra keltem, hogy begörcsölt a hasam és nemtudok kiegyenesedni... Nagyon jó lesz ha apáék meglátogatása helyett itthon fogok fetrengeni... :(

szombat, január 23

love

808. bejegyzésem.. ennyit írkálni nem egészséges.. jah, am meg chilisbabotfőzök és nagyon finom lesz.. :) lehet jönni hozzám kajálni.. :D

péntek, január 22

10en fehérváron.. :) széplesz... plusz papa 11nek. Dávid-Zsuzsi, Melinda-Zulu, Freddy-Andi, Piti, Ági, Enikő, Én.. ésugyepapa.. :D Viszont tényleg muszáj lesz szólni.. mert ez már nagy pluszlétszám.. :)

Kicsit mintha már nem menne a szöveg Belgáéknak.. :D

Kicsit durva a csávó?

szép...

Én eddig vártam.. sztem egy hét gondolkodás elég volt.. leadom a létszámot Fehérvárra holnap. :(

szerda, január 20

Mire jó ez a wiwes fórumvisszaolvasás?? BibóFeritől kaptam tanácsot anno Firmaválasztás ügyileg.. értitek?? .... úgyse.... áááh:) ez nagyon nagy.. :)

első

sztem az első beszélgetésünk... és lehet ezért ismételtem a szavaim a tékozló lánynak, csak ő nem értette meg. nos mindegymár.


K P [a. Mágikus Ha... Link | Válasz erre | 2007. augusztus 18., 09:50 | 1941.

1935: Nem muszáj ugyanarról a karról lennie, bár jelentős előnyt élvezel mindenben.. pl ha ugyanarról a szakról van, akkor ugye tud segíteni suliban. Visz magával különböző helyekre, szakestekre, megismertet sok emberrel, így lesz még nagyobb ismeretséged, ami ugye saját karon belül sohasem hátrány...
Ha pedig más karokról jobban ismersz embereket, akkor ajánlom, hogy legyen két keresztszülőd, egy a saját karodról/szakodról, a másik pedig egy ismerős:) talán ez a legoptimálisabb..

ElőzményMertusz Alexandra [a. Feles ... 2007. augusztus 17., 21:30

annyira nagyon... de annyira de nagyon hiányzik.. minden.. minden minden minden... hiányzik. nagyon. eléggé leírtam?

wiw.

P iwiwfórumos hozzászólásait olvasni még abból az időből mikor balekvolt.. megfizethetetlen..minden másra ott a... (folytatást tudjátok).. nade.. olyan oltások, hogy el sem hiszem hogy neki szóltak.. mintpl Firmájától: 222: Hapci, amennyire te a piat birod,sztem ne menj ra... :) Papának.. az én papámnak.. aki nem is iszik hanem vedel.. édes istenkém, mit el nem tagadhatott... :D

férfinőbarátság

kerestem, hogy lehetne kifejezni, és megtaláltam, persze Fablenél.. és persze Ő tévedhetetlen.. :) Tehát a férfi női barátságról egy gondolat:


"..., nekem elhiheted: sűrűn beszélgetek vele, és nő létemre csakis olyan pasassal találok közös hullámhosszt, akiből árad a férfiasság, mert az kelti fel bennem a nőt, és a vibráció a barátsághoz is elengedhetetlen, ami ugyanis nem más, mint lelki szerelem."

kedd, január 19

.ma

Találkoztam ma másikP-vel, kb egy hónapnyi nembeszélekveled-nemismerlekmeg után.. megbeszéltük amit megkellett.. elhallgattuk amit el kellett, és kaptunk egymástól egy egy hófehér lapot újrakezdésnek. Nos én ugyebár az az ember vagyok aki nem tud sokáig haragudni, úgyhogy valahol ez nem is furcsa hogy így alakult.. bár mikor feltettem neki a kérdést hogy mondjon egy alkalmat mikor tovább tudtam haragudni 5-10 percnél bárkire is komolyan, akkor csak sunnyogva, fejét lehajtva a kezét emelte.. nos igen.. rá haragudtam egy jóideig. Meg még néhány dolog miatt most is. De hát ettől is szép az élet.. hogy tudni kell megbocsájtani, és elfogadni a bocsánatkéréseket. Itt mindketten megtettünk mindent amiért harag lehet, az biztos hogy én kevesebbet de nem baj. Szép azért ez így. Jóérzés a lelkemnek.. az jutott most az eszembe, hogy fészbúkon volt egy játék, miszerint ragadd meg a legközelebb eső könyvet.. 56oldal, hatodik mondat stbstb.. nos a mondat pöpecül illik erre a helyzetre. Úgyhogy bemásolnám ide is. Persze mi más lehetne ha nem egy fablekönyv ami a kezemügyében volt.. mint mindig. ^^

"Két lehetőség közül választhattam: vagy bűnbakot állítok, akire átháríthatom a nyavalyáimat, hisz addig sem kell a valódi problémáimon rágódnom, míg csöppnyi szívem minden melegével gyűlölgetem az illetőt - vagy nehezebbjéhez folyamodom: megfejtem és talpra segítem magamat." Vavyan Fable - Tűzvarázs

vasárnap, január 17

retro

















így kell ezt csinálni.. így bizony.. csalódtam benned, azthittem legalább megkeres és nem adja fel ennyi alapján.. hát ez ilyen.. ez van.

Tegnap fiacskáztam.. :) Be lettem mutatva a szülőknek.. megnéztem Pitiszülőt, meg Zuluszülőket, aztán jó volt! :) Meg voltam a híreshírhedt serlegben, meg vinni akartak a dióba, csak hát elment az idő nagyon gyorsan, és már ülni kellett vonatra, és hazajönni szerencsről este negyed11kor.. de remélem lesz még ilyen, meg remélem pozitív benyomást tettem mindenkire.. :)

szombat, január 16

na ezért szeretem a nyelvünket

Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak

Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek, Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van. Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a fogjuk.
Elröppenhet fogjuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek, Én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye, megértem,
Anyósomat megértem, és a pénzem megértem.
Hiba mentes mentő vagyok, Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett, Díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek. Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent lesz fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag kőrözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal, Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal, Prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron, Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, Kitartásod meghat Áron.
Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?
Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlóképp helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egész seggedre!" köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek."
Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.

gondolkodok

Annyi dologban utánozom P-t hogy az hihetetlen.. el tudom képzelni ő mit érzett, csak én még emlékszem hogy mit éreztem a másik oldalról. Pl mikor mondta, hogy megyek találkozok veled IS, de előtte mással van dolgom, és ha azt megbeszéltem/megoldottam utána felhívlak ha még lesz időm. És én mikor rajongva örültem ha már a buszhoz kikísérhettem.. nem, nem várom el ugyanazokat az érzéseket a bAlekjaimtól amit én éreztem anno.. csak eszembe jutott, hogy mennyi minden hasonlít. Igaz hogy is különbözhetne, mikor mindent Tőle tanultam, vele éltem át.. csak azt adhatom tovább, és csak azt várhatom el.. Persze változtatok rajta, mert amit a saját bőrömön megtapasztaltam nem viszem bele mint rossz, de ha jó akkor igen. :) Aztán majd az unokáim eldöntik jól viselkedtem é, vagy sem.. :)

amin már csak nevetni tudok

Levelet kaptam egy társkereső oldalon, ahova kitudja mióta nem léptem be, de most jött a mail, hogy valaki belső levelet küldött.. nos.. megéri bemásolnom ide, mert.. áááh, maradjunk annyiban, hogy, mosolyogtam rajta.. de ő ezt kicsit máshogy írta le.. érdemes az összefüggő mondatokat és a tökéletes magabiztossággal használt nyelvhelyességet észrevenni a levélben.. :D

szia robi vagyok..

Ahogy nézem a képedet csak csodálkozni tudok ralytad micsoda szépség vagy,,, micsoda szemek,, micsoda csókos szád van tejjesen oda vagyok érted!!!!!Talán jobb is hogy írok mert elötted tejjesen le tablóznák..Mi van velem??? tejjesen fel pörögtem tőlled,,úgy érzem egy könyvet tele tudnák most írni az érzéseimmel amit ki hoztál belőllem..Most jöttem melóbol éhes és fáradt vagyok de ahogy rád gondolok kívánlak mert vonzó vagy és a szemed ragyog ááááááááá mi van velem hagylak inkább biztos csak mosolyogsz ralytam de nem baj ha ezt elértem már megérte hogy írtam... Képzeld mikór kis srác voltam a báttyám azt mondta hogy onnan tudom meg mikor találkozok az igazivan hogy viszked a bal sarkam és képzeld viszked(( megéreztem te vagy azzzzzzz!!!!!!!!!! most már hagy lak télleg még annyit hogy ha melleted lehetnék nem lenne szükségem álmokra mert végre találtam a sok bizsu közt egy igazi drága követ .... PUSZI TE ISTEN NŐŐŐŐŐ!!!!!!!!!!!! Ha fálynának az újjaid és nem tudsz válszolni meg értem gyógyulj meg minnél hamarabb szia


És a bemutatkozása az adatlapjáról.. hát igen.. az pár sor de azt is megéri elolvasni.

ha meglátlak a szivem a tókomban ver !!!!,, ha hozzám érsz testem remeg a vágytól,!!! ha nézhetem ahogy alszol boldoggá tettél)))))))))


Remélem mindenki mást is legalább annyira felvidított mint engem! :)

Azt hiszem az ígéretek azért vannak hogy megszegjék őket.. legalábbis a nekem tett ígéretek.. De hát legalább ilyenkor tanulok az esetből, és rájövök hogy túlértékeltem azt a bizonyos személyt aki épp akkor úgy viselkedett ahogy.. No mindegy!

péntek, január 15

Rolandnak! :)

Szeretnék itt nagyon nagyon nagyon boldog 21. születésnapot kívánni Rolandnak! Úgyis olvassa a blogom, remélem rendesen megünnepli, ahogy azt kell! :) És üzenném neki, hogy most már tudomásom szerint mindehol nagykorúnak számít! :) Még sokszor ennyi évet kívánok! Puszi

Az éjjel soha nem érhet véget...

Év első rocky-ja.. ez is megvolt. Voltak jó részei, meg rossz részei, de hát ez ilyen szokott lenni, mindig. Melinda, megint.. melinda volt.. :)

Máté hamar lelépett taxival, úgyhogy az meg említésre sem méltó!
Zsuzsimmal sokat táncoltunk, jó volt, volt hogy fütyültek is nekünk, nos az Zsuzsi érdeme volt, de hát mindegy az, a lényeg hogy jó volt!
Találkoztam sok -sok ismerőssel, akiknek örültem hogy megismertek, és Dávid hiába mondta hogy ő örül hogy nem mennek oda hozzá köszöngetni, én azért mégis büszke vagyok, hogy ha annyian nem is mint P-t de legalább páran engem is megismernek..
Apropó P... Zulu elvitt táncolni egyszer.. két számra.. az a két szám nem tudta hogy akkor fog jönni, pláne nem azt hogy egymás után, ésatöbbi.. tehát véletlen.. de könyörgöm.. Azok a boldog szép napok? Neked könnyű lehet?? Naaa neee.. ez P.. ez teljesen P.. aki látott hallott szalamander után az tudhatja hogy ez a két szám őt jelenti.. és a balekom megújított mindent ezzel kapcsolatban. És hihetetlen.. és tényleg nem tudhatta.. Kezdek kételkedni magamban.. Mármint hogy anno mindent sikeresen lezártam miután az Amserdam nevű kocsmában elbeszélgettem valakivel. Úgylátszik kellett valaki aki miatt megint kinyitott a csodabazár, és ilyen dolgok történnek.. neeem, kérem ez nem véletlen. Viszont ettől többet nem tudok írni, remélem ezt a szöveget is helyesen gépeltem be. Nem, nem szesz, pedig abból is fogyasztottam, csak most nem amatőr módjára hanem felnőtt módjára csak egyfajtát, de azt végig (vodkasprite a barátom!). Tehát ittam is meg nem is.

Most viszont fáradt vagyok, alszok, mert rám fér. Pussz minden arra érdemesnek! :) Bye

szerda, január 13

-.-.-.-.-.-.-.-.- (így repül egy sárkány)

úgykezdődött, hogy tegnap kitaláltam korán felkelek, ebből az lett hogy 10:59kor sikerült is kinyitni a csipás szemem.. első gondolat: hmm.. gépelemek vizsga holnap... nyami.

11:40kor ágika felhívott hogy mi lenne ha még gyorsan leadnánk a vizsgát, ne menjünk be égni nulla tudással.. mondtam neki hogy az első felét a tananyagnak csak meg tudja tanulni.. nem olyan sok az.. így holnap tényleg ketten megyünk be vizsgázni. csak még azt nem tudjuk hánytól lesz, neptunig még nem jutottam el. aztán elkezdtem magam rávenni, hogy, nos akkor énis tanulok.. mi lett belőle?? hát kimostam a hajam, felfedeztem hogy a fekete nem is lett leszőkítve és csak anya kamuzott, max barnára lett kiszívva, no meg a töve ami viszont szőke. a kék kimosódott belőle így most világosszöld hajtövű egyén vagyok. de mindjárt megyek és festem vissza kékre azt a részt.. huhúú.. (mármegintsokapontabejegyzésemben!) tehát tanulás még nekem is semmi, viszont olvastam, hajatmostam, fészbúkoltam, és minden más időfoglaló dolgot megtettem... így kell ám vizsgára tanulni, akár hiszitek akár nem! :D

hétfő, január 11

nagyon valósághű jelenet, és milyen gyönyörű dal..

Végre megszerzel valakit, akiért küzdöttél, hazudtál hol magadnak hol másoknak, végre a tied, és aztán belép valaki egy ajtón, és már érzed is, hogy megint menni kell, megszerezni, valaki mást.. :)

vasárnap, január 10

kékhaj. fiam. msn.

P.Ó.K. - TORUK MACHTO üzenete (22:42):
*megint kék a hajad?
[ ※ ] ( ✷ ) Feles Lady ( ✷ ) [ ※ ] üzenete (22:43):
*:)
*jah, van benne pár kék tincs
*de még nem látni rendesen
*mert még a feketét jobban ki kell majd szőkíteni, hogy jobban látható legyen
*de napfényben már látni:)
P.Ó.K. - TORUK MACHTO üzenete (22:43):
*:D
*akkor beszerelek egy reflektort:P
P.Ó.K. - TORUK MACHTO üzenete (22:44):
*és még ragyogni is fogsz:P
[ ※ ] ( ✷ ) Feles Lady ( ✷ ) [ ※ ] üzenete (22:44):
*ááh, nem kell.. tudhatnád.. amúgyis isteni fényben tündöklöm :P:P

Új kinézet...

Miután elmentettem a régi sablonomat, úgy voltam vele, nah, velem te ki nem cseszel, meglesznek a régi idézetek a blogomról, nembaj, ha hagyom hogy az új sablon törölje. Majd szépen megnyitom az elmentett sablont, és beillesztgetem.. Hát a blogger nem úgy gondolta, nem mentette el rendesen, úgyhogy most amit tudtam visszatettem, de már úgyse olyan mint volt. De majd kezdek vele valamit, ami eszembe jut úgyis bekerül oldalsávba, ami meg nem.. hát így jártatok! :P Amúgy hogy tetszik az új blogkinézet?? :)

szombat, január 9

Szex utáni első mondatok... még középiskolából rámmaradt régi papírfecniről

Kos: Ok jöhet a következő! (hehe.. ez vagyok én! no meg Piti)


Bika: Éhes vagyok, lökd ide a pizzát! (hehe.. ez P és Melinda)

Ikrek: Láttad valahol a távirányítót? (hehe.. ez az én drága Unokahugicám)

Rák: Mit is mondtál? Mikor házasodunk? (hehe.. ez pl másikP.. na persze..)

Oroszlán: Mond, hogy nem volt jó!!! (hehe... Zulu, Ádám letagadhatatlan oroszlánok! Csilla)

Szűz: Na, moshatom ki a lepedőt! (hehe.. Hugica, Máté, Freddy... hehe...)

Mérleg: Nekem jó volt, mert láttam hogy neked is jó. (hehehehehehe... na neee.. O.Robi, Kapcsi, Zoli)

Skorpió: Lehet, hogy először el kellene oldozzalak?? (hehe.. Kuroryu, Pali, kislánykám Zsuzsi, és Ágika is.. )

Nyilas: Ne hívj, majd én kereslek! ( hehe.. nincs közeli nyilas ismerősöm.. hehe)

Bak: Nincs véletlenül egy névjegyed?! (hehe.. Zsolti, Natsu, Roland, Solya)

Vízöntő: Most akkor gyere csináljuk ruha nélkül!!! (hehe.. régikedveskedvesHisashi)

Halak: Mit is mondtál, hogy is hívnak?!? (hehe.. Hippeekém drágám.. a kis cseles.. :P, Mimi.. de mennyire illik rá.. vagy nem??)


Nos remélem senkit sehonnan nem hagytam ki... :)


régről újra

Találtam egy régi régi bejegyzést, és most rájöttem, hogy két év alatt mennyit lehet módosítani egy listán és hogy mennyire változnak a barátságok.. nos a bejegyzés ez: barátok

A lista idén januárban így néz ki, ugyanazon szempontok alapján:

  • Zulu
  • Hippee
  • Zsuzsi
  • Piti
  • Melinda
  • Máté
  • Zoli
  • Freddy
  • Dávid
  • Mimi
  • Natsu
  • Ágika
  • Peti
  • Ádám
  • Hugicám
A sorrend nem jelent semmit, mindenki nagyából egyforma intenzitást kap a szeretetemből. A gyerekek azért kerültek előre mert ők a gyerekek. Mint látható életem három legfontosabb embere az utolsó hat helyen van elszállásolva. Hugom azért került a végére, mert a múltkor is a végén volt és így érvényes, mert hát ő azért mégis csak több mint egy barát! :) Szeretlek Titeket, és még mindig számítok a következő életeimben rátok! :)

Pussza

újra kék és fekete a hajam.. nem kékesfekete, hanem kék és kékesfekete! :)


Tegnap activity party volt, jóvolt, iszogattunk szolidban, ami jó, mármint hogy megint iszogattam szolidban, és nem pedig úgy ahogy mostanában ment az iszogatás.

Hazafele jól megbeszéltük a lánykám egyhelybentopogását, remélem azért pozitívumokat is leszűrt belőle, és tanul abból amit végighallgatott két röhögőgörcs között! :D

Ma vagy holnap korizni mennénk, aki olvassa a blogom, és erős vágyat érez hogy jöjjön, írjon. jöhet! :D

Jaaaajhhmm... annyira fáradt voltam este mikor feküdtem le aludni, hogy még arra sem volt energiám, hogy kicsit megtréfáljam kicsificsi éjszakai álmait. :) No majd holnap! :D

Nemtudok mit írni, egyszerűen most csak ez a sima helyzetjelentés jön össze.. lehet később már normális fogalmazás is lesz belőle, de most.. csak ennyi.

Pusz minden arra érdemesnek! :)

csütörtök, január 7

gyönyörű

A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág,
De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább.

Míg eldalolja szép dalod formálja értelem,
Hogy feldíszítse otthonod és támaszod legyen.
A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág,
De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább.

A bölcsőtől már elkísér az egész élten át,
S ha munkád egyszer véget ér, a sírba véle szállsz.
A fát kidönti két karunk, zokogva hal sok ág,
De két karunktól újra él, tovább, tovább, tovább.

szégyen gyalázat, de nincs erőm tanulni. elfogyott.. pedig ez a holnapi aláírás nagyon nagyon nagyon kéne. ha most elmennék zuhanyozni, akkor csak még álmosabb lennék ami nem jó.. ha meg lefekszem most aludni, tuti nem kelek fel reggelig.. megint csak nem jó.. most kávét sem tudok főzni, mert anya megharagszik.. mitcsináljak?? talán magamra nyitom az ablakot. :)

kedd, január 5

??

Álmodom hogy álmodok, álmomban álmodlak. álmunkban élünk vagy életünkben álmodunk? ottvagy?

hétfő, január 4

mert alvásnélküli tanulásban ilyenek járnak a fejemben...

tanulnám itt az áramlástant, de hát nem tudom. megy a zene, nekem meg beugrik egy emlék. és miért is ugrik be az emlék? mert ma P már megint kiállt mellettem, és bíztatott, hogy menni fog az nekem, mert én erős vagyok és kibírom, mit nekem négy vizsga egymás után??? Hmmm?? Miaz? Nekem? Na ne röhögtess! :D


Nos szóval ott tartottam, hogy beugrik egy emlék. Egy emlék SzFehérvárról. A második közös geósgépész szakestről. Mikor felszólalltam, és mennyire izgultam, és mennyire paráztam hogy jó lesz-e? Persze beleszóltak, mert ugyanmár meghaltak volna ha nem oltanak be, de hát ez van, nemérdekel, akkoris legalább aki beszólt, arról már megjegyzett! Nos a lényeg még mindig nem itt van, hogy beleszóltak, vagy felszólaltam. Hanem a felszólalás közben bárhányszor Felé néztem erőt kaptam tőle, és mikor a végén odanéztem csak mosolygott és bólintott egyet ahogy ilyenkor szokott, és később mesélte, hogy milyen jó volt, mikor Királyfi odahajolt hozzá, hogy Hapci úgylátszik neked is sikerült valakit kinevelni. Nos én élvezem hogyha büszke lehet rám. Nem, nem az egóm miatt, hanem mert ha büszke lehet rám, az őt minősíti. Mint ahogy ha majd egyszer az én balekjaimra lesznek büszkék engem fog minősíteni. De míly kín és keserv volt ezt megtanulni és megérteni.. Nos már mindegy, a lényeg már hogy a fejben van, és próbálok a szerint élni, és ez az emlék csak megmelengeti a lelkemet, mert olyan nagyon jó! :) Mert Ő amúgy is büszke, szeret, és hiányzom neki. De férfi, és mint olyan.. hmm.. fukar. De nem baj, mert míg tudom nem érdemes mondania.

Most pedig nyomás vissza vállalatgazdaságtanozni és áramlástanozni. Mert nekem az jó. A fiacskát(Z) meg leejeteni magasról, mert ha ő nem tesz azért semmit hogy meglegyen a matekja, én miért tegyek?? Ez van, most ez egy ilyen év lesz. A végén még talán egyedül is maradok. :)

Pussz

szombat, január 2

Téliberek, BÚÉK!

Nem egy újévi bejegyzéssel készültem most, de hogy szó ne érje a ház elejét, BÚÉK mindenkinek!



Nos, már több éve kedvenc könyveim közé tartozik a Tüskevár és annak a folytatása a Téli berek. Most olvasom a másodikat hát sokadjára, de úgylátszik, hogy mióta egyetemre járok nem olvastam, vagy én nem tudom, elfutott egy bizonyos bekezdés felett a szemem. Lehet, hogy nem olyan nagyszó, de engem lázba hozott, így bemásolnám. Aki érti majd érti, aki nem az nem.

- Hát ti hova mentek?
- A nagybátyámhoz, aki főagronómus. - És Gyula megmondta István bácsi nevét.
- István? - csapott a térdére az öreg. - A legjobb barátom. Együtt végeztük az akadémiát. Na de ilyet! Mondd meg neki, fiam, hogy a Lajhár csókoltatja.
- Micsoda?
- Lajhár. Ígfy jobban emlékszik rám. Tudod, abban a bolond időnkben mindenkinek volt "vulgó"-ja, ilyen mellékneve. Bátyád vol a Próféta, mert ha ivott, rendesen szónokolni kezdett, és megáldotta a cigányokat...


Tehát ez a Fekete István ismerhetett valamit, már csak arra lennék kiváncsi hogy honnan. :) De ha nem tudom meg az sem baj. Attól még nagyon szeretem a könyvet, és ez ami most megfogott, csak még értékesebbé teszi a szememben a könyvet.


Nos, a boldogújévről annyit, hogy jóléreztük magunkat. Sokan voltunk. Fiammal(Z) összevesztem párszor mint rendesen. De igazából, a három napról annyit hogy van amit legszivesebben elfelejtenék, megnemtörténté tenném, és van sok olyan emlék amit soha nem akarok elfelejteni. Erről a három napról megint csak annyit, hogy akit érdekel személyesen megkérdezi és elmesélem, mert leírni?? Nem tudom. Ne haragudjon meg senki. :)