nemtudna

Van ami örök... pl az, hogy nem telhet el nyugisan egy hónap, anyámnak muszáj kiboritani. Ha bárki őt kérdezné biztosan az lenne, hogy én vagyok a hibás. De ha engem, hát én azt mondom is-is. Mert igaz, néha még nem lehet velem birni. De az nem tetszik nekem, hogy nem tud leállni azzal, hogy engem piszkáljon, hogy tanulok-e, és ha igen, akkor is nem eleget, és ha nem elegete akkor ugye nem fog sikerülni az egyetem és kibukok, és utcaseprő leszek. Mert neki az jó. Gondolom. Mármint hogy piszkálhat. Mert néha azt érzem, hgoy élvezi. Élvezi, hogy rám hozza a gyomorgörcsöt, hogy nem hiszek magamban. Ezt hívják lelki terrornak, vagyminek, nem? Aztán szépen visszatérünk a mindennapok nyugalmához. Mosolygunk, és segitünk egymásnak. Közben belül rettegek, hogy mikor kell összehuzni magam. Múltkor, azért kaptam a fejemre, mert túl sokszor kértem bocsánatot. De hát mit tudhatja az ember, mikor mivel, mit ront el??
Ilyen az életem. Ha ellenkezek akkor költözzek, ha meg beletörődök, akkor tűrjek. Most őszintén: Mi erre a megoldás??